A koreai Pusan lesz a Finnair huszadik ázsiai célállomása

Ezt a járatát 2020. nyarától indítja a finn légitársaság.
A koreai Pusan lesz a Finnair huszadik ázsiai célállomása
kép forrása: shutterstock.com

A Finnair 2020-ban folytatja ázsiai hódítását: 2020. március 30-ától heti három járatot indít Helsinkiből a koreai Pusan városába. Mint minden hosszútávú útvonalon, ezen is a legmodernebb Airbus A350-es repülőgépei teljesítenek majd szolgálatot. A járatok hétfőn, szerdán és pénteken 17:40-kor indulnak Helsinkiből és másnap reggel érnek Pusanba. Innen még aznap délelőtt 10:20-kor indulnak vissza és 14:05-kor érkeznek meg Finnországba.

A Finnair lesz az első és egyetlen európai légitársaság, amely Európából közvetlenül Pusanba repül. Az Északi-sark feletti repülési útvonalukkal pedig ők kínálják legrövidebb repülési időket Európa és Ázsia között. A Helsinki-Pusan járat menetideje alig 9 óra, melyhez a budapesti utasok pedig igen kedvező, 2,5 órás csatlakozási idővel számolhatnak Helsinkiben. A Finnairnek nem Pusan az első koreai desztinációja, Szöulba már 11 éve repülnek.

Az ázsiai járatokra business repülőjegyet vásárlók a megújuló Finnair Nordic Business Class szolgáltatásait élvezhetik. A business utasokat újratervezett kabinbelső, ötletes finn designelemek, Tommy Myllymäki sztárséf által kreált fogások és személyre szabott figyelem várja őket.

Pusan Korea második legnagyobb városa, 3,5 millió lakossal. A Koreai-félsziget délkeleti csúcsán található, és gyönyörű tájáról ismert, amely egyesíti a hegyeket, folyókat és a tengert. Kitűnő strandokat és nagyszerű túraútvonalakat kínál, mérsékelt éghajlatban.

A Finnair légitársaság ázsiai repülőjegyei minden időszakban kiváló érték-ár arányt képviselnek, foglalja le Finnair repülőjegyét online vagy irodáinkban!

2019-09-09

A Finnair légitársaságról:

A Finnair a skandináv régió egyik legjelentősebb légitársasága. Elsősorban pontossága és fedélzeti kiszolgálásának színvonala miatt népszerű az utazók körében. A Skytrax szakmai szövetség World Airline Awards díját "Legjobb Észak-Európai Légitársaság" kategóriában 2010-2018. között minden évben elnyerte. A Finnair Európában több mint 100 úticélra, Ázsiában 19 és Amerikában 8 városba repül. A légitársaság központja a Helsinkiben található Vantaa nemzetközi repülőtér. A Finnair a Oneworld légitársasági szövetség tagja.

A Finnair légitársaság részletes bemutatkozása >>>

A Finnair legfrissebb repülőjegy akciói és hírei:

Tokió repülőjegy 166 800Ft, Bangkok repülőjegy 167 700Ft, Nagoja repülőjegy 167 700Ft, Oszaka repülőjegy 168 000Ft, Peking repülőjegy 174 000Ft!

Az eredetileg nyári szezonális járat ősztől egész évben közlekedni fog.

2019. decemberétől Sapporóba, 2020. március végétől a tokiói Haneda reptérre is jár a finn légitársaság.

A finn légitársaság az új Daxing repülőtérre is közlekedik novembertől.

A Finnair sztárséf Tommy Myllymaki fogásaihoz a svéd együttesből Per Gessle szerzett háttérzenét!

2019. március 31-től heti három Finnair járat lesz Helsinki és Los Angeles közt.