Repülőjegy általános szerződési feltételek

Repülőjegyre vonatkozó fuvarozási feltételek, szerződési feltételek és egyéb fontos információk:

FUVAROZÁSI FELTÉTELEK

1. A jelen szerződésben a „jegy” kifejezésen ez a repülőjegy és poggyászvevény értendő, amelynek ezek a feltételek és a figyelmeztetés részét képezik; a „fuvarozás” és a „szállítás” szavak azonos értelműek; a „fuvarozó” jelöli mindazokat a légifuvarozókat, amelyek a repülőjegy alapján az utast vagy poggyászát fuvarozzák vagy fuvarozásra vállalkoznak, illetve a szóban forgó légifuvarozással kapcsolatos egyéb szolgáltatást végzik; „Varsói Egyezmény” a nemzetközi légifuvarozásra vonatkozó egyes szabályok egységesítése tárgyában Varsóban 1929. Október 12-én aláírt Egyezményt vagy ugyanennek az Egyezménynek az 1955.szeptember 28-i Hágai Jegyzőkönyvvel módosított szövegét jelenti aszerint, hogy melyik szöveg alkalmazható.

2. A jelen fuvarozásra az Egyezmény által megállapított felelősségi szabályok és korlátozások hatályosak, kivéve ha a fuvarozás nem „nemzetközi fuvarozás” az Egyezmény értelmében.

3. Amennyiben a fentiekkel nem ellentétes, a fuvarozásra és az egyes fuvarozók által nyújtott egyéb szolgáltatásokra az alábbiak hatályosak: (I) a repülőjegyben közölt kikötések; (II) az alkalmazható díjszabások; (III) a fuvarozó fuvarozási feltételei és vonatkozó szabályzata, amelyek a jelen szerződés részévé válnak (és a fuvarozó irodáiban kívánságra megtekinthetők), kivéve, ha a fuvarozást az Egyesült Államok vagy Kanada területén belüli és e területen kívüli pont között végzik, amikor a szóbanforgó országokban érvényes díjszabások alkalmazandók.

4. A jegyen a fuvarozó cég elnevezést rövidíteni lehet, mivel a teljes cégszerű elnevezés és annak rövidítése a fuvarozó díjszabásában, fuvarozási feltételeiben, szabályzatában vagy menetrendjeiben szerepel; a fuvarozó címe a jegyen feltüntetett első cégrövidítés mellett bejegyzett indulási repülőtér; a megállapodás szerinti leszállóhelyek azok a helyek, amelyeket a repülőjegy feltüntet, vagy amelyek a fuvarozó menetrendjében az utas útvonalán menetrendszerű leszállóhelyekként szerepelnek; több, egymást felváltó fuvarozónak a repülőjegy alapján teljesítendő fuvarozását egyetlen ügyletnek kell tekinteni.

5. A más légifuvarozó járataira jegyet kiállító légifuvarozó csak annak ügynökeként tevékenykedik.

6. A fuvarozó felelősségének kizárása vagy korlátozása a fuvarozó ügynökeire, alkalmazottjaira és képviselőire, valamint olyan személyekre és e személyek ügynökeire, alkalmazottjaira és képviselőire is kiterjed és azok javára nyer alkalmazást, akiknek légijárművét a fuvarozó szállításra igénybe veszi.

7. A feladott poggyászt a poggyászvevény bemutatójának adják ki. Nemzetközi forgalomban fuvarozott poggyászban keletkezett kár esetében a kár felfedezése után azonnal, de legkésőbb az átvétel napjától számított 7 napon belül a fuvarozónál írásban kell óvást emelni; késedelem esetén az óvás benyújtására előírt határidő 21 nap attól a naptól számítva, amikor a poggyászt kiszolgáltatták.

8. A repülőjegy a kiadás napjától számított egy évig felhasználható, kivéve, ha a jegy, a fuvarozó díjszabása, fuvarozási feltételei vagy vonatkozó szabályzata ettől eltérő kikötéseket tartalmaz. A repülőjegy alapján végzett fuvarozás díjtétele a fuvarozás megkezdése előtt változhat. A fuvarozó megtagadhatja a fuvarozást, ha az érvényes díjtételt nem egyenlítették ki.

9. A fuvarozó mindent megtesz annak érdekében, hogy az utast és a poggyászt megfelelő időben elszállítsa. A menetrendben vagy egyéb kiadványokban szereplő időpontok nem szavatoltak és nem részei a jelen szerződésnek. A fuvarozó szükség esetén értesítés nélkül helyettesítő fuvarozót állíthat, más repülőgép típust közlekedtethet és megváltoztathatja vagy átrepülheti a repülőjegyen feltüntetett leszállóhelyeket. A menetrend értesítés nélkül megváltoztatható. A fuvarozó nem vállal felelősséget csatlakozások biztosítására.

10. Az utas köteles az utazással kapcsolatos hatósági előírásokat betartani, az előírt ki- és beutazási, valamint egyéb okmányokat felmutatni, és a fuvarozó által meghatározott időpontban a repülőtéren megjelenni. Ha a fuvarozó ilyen időpontot nem jelen meg, akkor az utas köteles a repülőtéren a repülőgép indulását megelőző olyan időpontban megjelenni, hogy az indulással kapcsolatos eljárás elvégezhető legyen.

11. A jelen szerződés kikötéseinek megváltoztatására, módosítására vagy hatálytalanítására a fuvarozó ügynökeinek, alkalmazottjainak és képviselőinek meghatalmazásuk nincs.
 
A nemzetközi utasforgalomban évényes felelősségi korlátozásáról

Közöljük azokkal az utasokkal, akiknek célállomása, vagy az utazás során érintett leszállóhelye nem az indulási ország területén van, hogy utazásuk teljes útvonala, beleértve azt az útszakaszt, amely az indulási vagy rendeltetési hely országán belül fekszik, az ún. VARSÓI EGYEZMÉNY hatálya alá tartozik.

Az ilyen utasok figyelmét felhívjuk, hogy amennyiben az Amerikai Egyesült Államokba, vagy onnan vissza utaznak, vagy megállapodás szerint megszakítják útjukat az Amerikai Egyesült Államok területén, az EGYEZMÉNY, valamint az alkalmazható díjszabások részét képező különleges fuvarozási szerződések kikötik, hogy egyes – az ilyen különleges fuvarozási szerződésekben résztvevő – fuvarozók felelõssége az utas halála vagy testi sérülése esetén általában a bizonyított kár összegéig terjed, de nem haladhatja meg az 75.000 USA dollárt utasonként, és ez a felelősség az ilyen értékhatárig független attól, hogy a fuvarozó gondatlanságban elmarasztalható-e.

Ha az utasok fuvarozását olyan fuvarozók végzik, amelyek különleges fuvarozási szerződéseknek nem résztvevői, vagy az utasok nem az Amerikai Egyesült Államokba, vagy onnan vissza utaznak és megállapodás szerinti útmegszakításuk nincs az Amerikai Egyesült Államok területén az utasok halála vagy testi sérülése a fuvarozó felelősségének értékhatára általában megközelítőleg 10.000 vagy 20.000 USA dollár.

A felelősségi korlátozásnak a fenti 75.000 USA dollárig terjedő összege magában foglalja a bírósági illetéket és perköltséget, kivéve, amikor a keresetet olyan állam területén nyújtják be, ahol az előírás szerint a bírósági illetéket és perköltséget külön kell leróni. Ez esetben az értékhatár 58.000 USA dollár és ez az összeg nem tartalmazza a bírósági illetéket és perköltséget.

A különleges fuvarozási szerződésekben résztvevő fuvarozók névjegyzéke irodánkban rendelkezésre áll, és kívánságra megtekinthető.
 
A pogyásszal kapcsolatos felelősségi korlátozások

A poggyász elvesztése, késedelme vagy sérülése esetén a fuvarozó felelősségének értékhatára az alábbi, hacsak magasabb értéket nem nyilvánítottak és járulékos díjat nem fizettek: a nemzetközi forgalomban (nemzetközi utazások belföldi szakaszait is beleértve) a fuvarozó felelősségének értékhatára megközelítőleg 20,00 USA dollár a feladott poggyász kilogrammjára és személyenként 400,00 USA dollár a fel nem adott poggyászra. A teljesen az USA-n belüli forgalomban az amerikai hatósági előírások értelmében legalább 1.250 USA dollár személyenként. Bizonyos típusú értékcikkekre értéket lehet nyilvánítani. Néhány fuvarozó nem vállal felelősséget törékeny, romlandó vagy értékes cikkek fuvarozásáért. További felvilágosítással a légitársaságok szolgálnak.   
Fontos figyelmeztetések

Ha bármely pontos 72 óránál hosszabb idore megszakítja utazását, ajánljuk hogy erősítse meg szándékát a tovább-, vagy visszaútra szóló helyfoglalásának igénybevételére. Járatának indulása előtt legalább 72 órával ajánlatos felkeresnie a légitársaság irodáját azon a helyen, ahol útját folytatni szándékozik. A megerősítés elmulasztása helyfoglalásának törlésével járhat. Ha a tovább-, vagy visszaútra valamely járatra foglalt helyét és utazását 48 óránál hosszabb időre bármely ponton megszakítja, ajánljuk, hogy erősítse meg szándékát az előzetesen lefoglalt hely igénybevételére a járat indulása előtt legalább 48 órával.
Túlkönyvelés

Egyes járatokon előfordulhat túlkönyvelés és csekély valószínűséggel megtörténhet, hogy az utas arról a járatról, amelyre megerősített helyfoglalása van, lemarad. A kártérítés szabályozásáról az érintett iroda ad tájékoztatást. Hatósági adókkal, díjakkal és költségekkel kapcsolatos figyelmeztetés. A repülőjegy ára a hatóság által meghatározott légi szállítási adókat, díjakat és költségeket is tartalmazhatja. Ezen adók, díjak és költségek, amelyek a repülőjegy árának jelentős részét képezhetik, vagy szerepelnek már az árban vagy a jegy „ADÓ/DÍJ/KÖLTSÉG” rovatá(ai)ban vannak külön feltüntetve. A be nem számított adók, díjak vagy költségek külön is kérhetőek.
 
Az alábbi tárgyak díjmentesen szállíthatók:
  • Egy női kézitáska vagy levéltárca
  • Egy felöltő vagy takaró
  • Csecsemőkosár, összecsukható babakocsi
  • A csecsemő tápláléka, amelyre útközben szüksége lehet
  • Úti olvasmány
  • Kisméretű fényképezőgép
  • Egy esernyő vagy sétapálca
  • Egy tolókocsi és/vagy egy pár mankó
  • A fenti tárgyakon kívül személyenként egy darab kézipoggyász, amelynek összmérete (hossz+szélesség+magasság) nem haladja meg a 115 cm-t. A fuvarozó felelőssége nem terjed ki az utas poggyászában szállított pénz, kulcsok, ékszerek, ezüstnemű, értékpapírok vagy más értékes üzleti okmányok, útlevelek és más személyazonosságot igazoló okmányok vagy minták, gyógyszerek eltünésére, sérülésére vagy késedelmes szállítására.

Fedélzetre nem vihető tárgyak:
  • Veszélyes árunak minűsülő, poggyászban nem szállítható anyagok és tárgyak.
  • Támadásra vagy védekezésre készített vagy szánt tárgyak, mint tüzifegyverek és hegyes, éles vagy tompa fegyverek, amelyek közé tartozhatnak a gumibotok, bárdok és nehezített vagy szöges végű botok
  • A fenti tárgyak utánzatai
  • Minden általános használatra szolgáló tárgy, amelyet védekező vagy támadó fegyverként lehet felhasználni, pl. jégbárdok, hegymászó botok, késes borotvák, hegyes ollók, kések, bicskák, szerszámok, túlnyomásos palackok/tartályok és minden olyan tárgy, amely gyanúra adhat okot.
  • Olyan elektronikus eszközök, amelyek zavarják a navigációt vagy a repülőgép elektronikus rendszerét, mint hordozható FM rádió- és televízió vevőkészülékek, mozgó telefonok, hordozható adó-vevő készülékek, hordozható rádióvezérlésű készülékek, olyan elektromos készülékek, amelyek elemköteggel vagy más külső erőforrással működnek, kivéve hordozható mérőműszereket, hallókészülékeket, elektromos borotvákat, kalkulátorokat és más olyan elektronikus készülékeket, amelyekre a hajózószemélyzet előzetes engedélyt ad.

Veszélyes áruk az utaspoggyászban

Biztonsági okokból az alábbi veszélyes áruk nem fuvarozhatók személyi (feladott vagy kézi) poggyászban/poggyászként
  •  Sűrített gázok (mélyhűtött, gyúlékony, nem gyúlékony és mérgező), pl. bután oxigén, folyékony nitrogén, könnyűbúvár légzőkészülék,
  •  Korrodáló anyagok - pl. savak, lúgok, higany, folyadékos akkumulátorok,
  •  Robbanóanyagok - töltények, petárdák, rakéták, marokfegyverek, töltények és vaktöltények és szalagpatronok
  •  Gyúlékony folyadékok és szilárd anyagok – pl. öngyújtótöltő, gyufa, festékek, hígítók, gyújtó anyagok, felfordított helyzetben használt öngyújtók, öngyújtótöltet. Az utas személyes használatára szánt gyufát magánál tarthat.
  •  Radioaktív anyagok
  •  Olyan diplomata- és aktatáskák, amelyekben beépített riasztóberendezés van
  •  Oxidáló anyagok – pl. fehérítő és peroxidok
  •  Mérgező és fertőző anyagok – pl. rovarirtók, gyomirtók és élő vírusok
  •  Egyéb veszélyes áruk – pl. mágneses anyagok, ártalmas vagy zavaró anyagok.
  •  Az utazás során szükséges, alkoholtartalmú gyógyszerek és kozmetikumok, pl. hajlakk, parfümök és gyógyszerek korlátozott mennyiségben szállíthatók. Ezen cikkek nagy része légiáruként fuvarozható a fuvarozási előírások szerinti csomagolásban.
 


SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉS EGYÉB FONTOS INFORMÁCIÓK

HA A RENDELTETÉSI HELY, VAGY AZ UTAZÁS SORÁN ÉRINTETT LESZÁLLÓHELY NEM AZ INDULÁSI ORSZÁG TERÜLETÉN VAN, A FUVAROZÁS TELJES EGÉSZE, BELEÉRTVE AZ ÉRINTETT LESZÁLLÓHELYET IS, A MONTREÁLI EGYEZMÉNY VAGY ENNEK ELŐDJE, A VARSÓI EGYEZMÉNY ÉS ANNAK  MÓDOSÍTÁSAI (AZ ÚN. VARSÓI EGYEZMÉNY RENDSZER) HATÁLYA ALÁ TARTOZHAT.  AZ ILYEN UTASOK ESETÉBEN A VONATKOZÓ SZERZŐDÉS, BELEÉRTVE AZ ALKALMAZANDÓ TARIFÁLIS SZABÁLYOKAT MÉRVADÓ ÉS  KORLÁTOZHATJA A FUVAROZÓ KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGÉT.
 
TÁJÉKOZTATÓ A KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSÁRÓL

Az Ön útja a Montreáli vagy Varsói Egyezmény hatálya alá tartozik; ezek a nemzetközi egyezmények határozzák meg, illetve esetenként korlátozzák a fuvarozók kártérítési kötelezettségét haláleset, egészségkárosodás, poggyász elvesztése vagy sérülés, illetve járatkésés esetén.

A Montreáli Egyezmény hatálya esetén a kárfelelősség felső határa az alábbiak szerint alakul:
  • Haláleset vagy személyi sérülés esetén nincs felelősségi korlátozás.
  • Poggyász sérülése, elvesztése vagy késedelme esetén utasonként 1 131 SDR-re (kb 1 200 EUR vagy 1 800 USD) korlátozódik.
  • Az utazási késedelemből eredő károk esetében utasonként 4694 SDR-re korlátozódik (kb. 5 000 EUR vagy 7 500 USD).

A 889/2002/EK Rendelet alapján az Európai Unió fuvarozói a Montreáli Egyezményben meghatározott felelősségi szabályokat kötelesek alkalmazni az általuk légi úton szállított utasok és poggyászaik vonatkozásában. Számos, az Európai Unión kívüli fuvarozó is ezen egyezményt alkalmazza az utasokkal és poggyászaikkal kapcsolatos felelősség tekintetében.


A Varsói Egyezmény hatálya esetén az anyagi felelősségvállalás felső határa a következő lehet:
  •  Személyi sérülésnél vagy halálesetnél, amennyiben az Egyezményhez csatolt Hágai Jegyzőkönyv rendelkezései alkalmazhatók, 16 600 SDR (kb. 20 000 EUR vagy 20 000 USD), vagy ha az esetre kizárólag a Varsói Egyezmény vonatkozik, akkor 8300 SDR (kb. 10 000 EUR vagy 10 000 USD). Egyes fuvarozók lemondanak azon jogukról, hogy felelősségi korlátaikat ez alapján határozzák meg, ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államok előírásai szerint az Egyesült Államokba irányuló, onnan induló vagy ott menetrendszerű leszállást tartalmazó utak esetében pedig a felelősségi összeghatár nem lehet kevesebb, mint 75 000 USD.
  • 17 SDR (kb. 20 EUR vagy 20 USD) az elveszett, sérült, késedelmesen kézhezvett feladott poggyász minden egyes kilogrammja után, illetve 332 SDR (kb. 400 EUR vagy 400 USD) a kézipoggyász után.
  • A fuvarozók a késésből eredő kár után is kötelezhetők kártérítés megfizetésére.
Az Ön útjára vonatkozó felelősségi korlátozásokról az érintett fuvarozó tud további felvilágosítással szolgálni. Amennyiben útja során több fuvarozó szolgáltatását is igénybe veszi, a vonatkozó felelősségi határokkal kapcsolatban érdemes minden egyes érintett fuvarozónál érdeklődni.  Függetlenül attól, hogy az Ön útja melyik Egyezmény hatálya alá tartozik, a repülőtéri bejelentkezéskor egy, a poggyásza értékéről szóló egyedi nyilatkozat megtételével és az esetleges kiegészítő díj megfizetése révén Ön biztosíthatja, hogy poggyásza elvesztése, sérülése, vagy késedelmes megérkezése esetén mindig a lehető legmagasabb összegű kártérítésre legyen jogosult. Amennyiben poggyászának értéke az alkalmazható legmagasabb felelősségi összeget meghaladja, javasoljuk, hogy utazása előtt kössön teljeskörű biztosítást.

Kártérítési eljárás megindításának határideje: Bíróság előtt kártérítési eljárás a repülőgép tényleges vagy menetrend alapján feltételezett megérkezését követő, legfeljebb két éven belül indítható. Poggyász sérülése esetén a bejelentett poggyász kézhezvételét követő 7 napon belül, késedelmes megérkezés esetén az utasnak történő átadást követő 21 napon belül kell a késedelemmel kapcsolatos kártérítési követelést a fuvarozónál írásban benyújtani.

A hivatkozott szerződési feltételekkel kapcsolatos tájékoztató
  1. Fuvarozóval nemzetközi, belföldi vagy egy nemzetközi útvonal belföldi szakaszára légi fuvarozásra kötött szerződés a jelen tájékoztató, fuvarozó bármely tájékoztatója vagy elismervénye, vagy fuvarozó saját feltételei, ezzel kapcsolatos szabályai és üzletpolitikája (szabályzat) és tarifális szabályai  hatálya alá tartozik
     
  2. Amennyiben a fuvarozásban több fuvarozó is résztvesz, ezeknél különböző feltételek, szabályok és tarifális szabályok lehetnek érvényben.
     
  3. Jelen tájékoztató utal az egyes fuvarozók feltételeire, szabályzatára és tarifális szabályaira és ez a fuvarozási szerződés szerves részét képezi
     
  4. A feltételek többek között az alábbiakat tartalmazhatják:
    - A fuvarozó személyi sérüléssel vagy halálesettel kapcsolatos kártérítési felelősségének feltételei és korlátozása
    - A fuvarozó kártérítési felelősségének feltételei és korlátozása áru és poggyász elvesztése, megrongálódása vagy késése esetén, beleértve a törékeny és romlandó árut is
    - Poggyász értékéről szóló egyedi nyilatkozat megtételével és az esetleges kiegészítő díjfizetéssel kapcsolatos szabályok
    - A fuvarozó kártérítési felelőssége szabályainak és korlátozásainak alkalmazása a fuvarozó ügynökeire, alkalmazottaira és képviselőire, beleértve a fuvarozónak nyújtott szolgáltatásokat ellátó és berendezéseket üzemeltető bármely személyt
    - Kártérítési igény benyújtásának feltételei, beleértve a határidőket is
    - A foglalás megerősítésével vagy a helyfoglalással, a megjelenés legkésőbbi időpontjával, a légifuvarozási szolgáltatás igénybevételével, időtartamával és érvényességével, valamint a fuvarozónak a szállítás megtagadására vonatkozó  jogával kapcsolatos szabályok
    - A fuvarozó jogai és kártérítési felelősségének korlátozása késés vagy szolgáltatás nyújtás elmaradása esetén, ideértve a menetrendváltozást, fuvarozó váltást vagy repülőgép cserét, és útvonalváltozást, és, amennyiben az alkalmazandó jogszabály előírja, a fuvarozónak az utasok tájékoztatására vonatkozó kötelezettsége az üzemeltető légitársaságról vagy repülőgépcseréről.
    - A fuvarozó joga a szállítás megtagadására olyan utasok esetében, akik nem tartják be a vonatkozó hatósági előírásokat, vagy akik nem mutatják be az előírt utazási okmányokat
     
  5. A fuvarozási szerződésre vonatkozó részletes tájékoztatás és az üzletszabályzat teljes szövege a légitársaság repülőjegyeit értékesítő pontokon beszerezhető. Ezen kívül számos fuvarozó honlapján is megtalálható ez a tájékoztatás. Amennyiben a vonatkozó jogszabályok előírják, jogában áll megtekinteni a fuvarozási szerződés teljes szövegét a fuvarozó repülőtéri és értékesítési irodáiban és külön kérésre postai vagy egyéb úton saját ingyenes példány is beszerezhető.
     
  6.  Amennyiben egy fuvarozó a légi fuvarozással kapcsolatos szolgáltatást vagy a poggyász felvételét egy másik fuvarozón történő szállítás körében nyújtja, csupán a másik fuvarozó ügynökeként jár el.

CSAK AZ  ELŐÍRT UTAZÁSI OKMÁNYOKKAL (ÚTLEVÉL ÉS VÍZUM) LEHET UTAZNI.

EGYES ÁLLAMOK KORMÁNYAI ELŐÍRHATJÁK A FUVAROZÓ SZÁMÁRA AZ UTASADATOKKAL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÁS NYÚJTÁSÁT VAGY AZ AZOKHOZ VALÓ  HOZZÁFÉRÉS LEHETŐSÉGÉT .

REPÜLŐGÉPRE SZÁLLÁS ELUTASÍTÁSA TÚLKÖNYVELÉS MIATT : egyes járatokon megtörténhet, hogy megerősített helyfoglalás esetén is lemarad a járatról. Amennyiben nem önkéntes lemaradó, a legtöbb esetben jogosult kompenzációra. Ha a vonatkozó jogszabály előírja, a fuvarozó köteles először önkéntes lemaradókat keresni. A fuvarozótól pontos tájékoztatást kaphat a kompenzáció (DBC) kifizetésének szabályairól és a fuvarozó elsőbbségi listájáról.

POGGYÁSZ: Bizonyos tételekre külön érték megállapítás kérhető. A fuvarozók speciális szabályokat  írhatnak elő törékeny, értékes vagy romlandó árukra, ezekről a fuvarozótól kaphat tájékoztatást.  Feladott poggyász: A fuvarozók bizonyos súlyú díjmentes poggyász felvételét engedélyezhetik, amelyet utazási osztályonként és/vagy útvonalanként állapítanak meg. Az ezen felüli poggyászra túlsúly díjat számíthatnak fel, erről a fuvarozó ad tájékoztatást. Kézipoggyász: A fuvarozók bizonyos súlyú díjmentes kézipoggyász felvitelét engedélyezhetik, amelyet utazási osztályonként, útvonalanként és/vagy repülőgép típusonként állapítanak meg. A kézipoggyász  lehetőség szerint minél kisebb legyen, erről a fuvarozó ad tájékoztatást. Ha a fuvarozásban több fuvarozó vesz részt, a díjmentes feladott/kézipoggyász mennyisége fuvarozónként változhat. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKON BELÜLI UTAZÁSRA VONATKOZÓ POGGYÁSSZAL KAPCSOLATOS SPECIÁLIS FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS : Az Egyesült Államokon belüli belföldi fuvarozás esetében a szövetségi szabályok szerint a poggyásszal kapcsolatos felelősségbiztosítás legalább 33 000 USD utasonként, vagy a 14 CFR 254.5-ben jelenleg kötelezően megállapított összeg.

MEGJELENÉS IDŐPONTJA: az adatlapon/nyugtán szereplő időpont a repülőgép indulási ideje. Az indulási idő nem egyezik meg azzal az időponttal, amikor meg kell jelennie a jegykezelésnél,vagy amikor készen kell állnia a beszállásra. A fuvarozó visszautasíthatja a fuvarozást, amennyiben elkésik. A fuvarozó által megadott megjelenési időpont az a legkésőbbi időpont, amikor még az utasok fuvarozásra felvehetők; a fuvarozó által megadott beszállítási idő pedig az a legkésőbbi időpont, amikor az utasoknak beszállásra kell jelentkezniük.

VESZÉLYES ÁRUK: Biztonsági okokból a veszélyes árukat csak külön engedéllyel lehet a feladott vagy kézi poggyászban elhelyezni. A veszélyes áruk, a teljesség igénye nélkül, az alábbiak: sűrített gázok, korrodáló anyagok, robbanóanyagok, gyúlékony folyadékok és szilárd anyagok, radioaktív anyagok, oxidáló anyagok, mérgek, fertőző anyagok és beépített riasztóval felszerelt aktatáskák. Biztonsági okokból egyéb korlátozások is fennállhatnak, ezekről a fuvarozótól kérhető tájékoztatás.

 

Legfrissebb híreink a légiközlekedés világából:

2018 nyarától már három görög városba utazhatunk Budapestről a Ryanair fapados légitársasággal.

Az Ethiopean Airlines a Star Alliance szövetség tagja és afrika legjelentősebb légitársasága.

2018. április végétől sűríti budapesti járatait a finn légitársaság

Újdonságokkal és sosem látott járatbőséggel kezdi a téli szezont a finn légitársaság!

Tovább terjeszkedik Kínában a finn légitársaság, legújabb célállomása Nanking lesz.

 Ahol csodás történelmi emlékek, bájos tengerpartok és temérdek kaland vár ránk!

Az útvonalon a német légitársaság legmodernebb A350-900-as gépei repülnek.

Foglalja le most görögországi repülőjegyét nagy kedvezménnyel jövő nyárra!

Sydney, Melbourne és Auckland is elérhetővé vált az orosz légitársaság utasai számára.

2014. őszén az Európai Bizottság jóváhagyta az Alitalia és az Etihad légitársaságok egyesülést. Ezáltal a két légifuvarozó lehetőséget kapott ara, hogy stratégiai együttműködésüket kialakítsák.



Korábbi híreink - Archívum >>>