Szélestörzsű Qatar Airways gép Budapest és Doha között

Augusztus 1-től naponta egy alkalommal Airbus 330-as repülőgép közlekedik Budapest és Doha között.
Szélestörzsű A330-as típusú Qatar gép is repül Budapest és Doha között
kép forrása: Qatar Airways budapesti képviselete

Qatar Airways 2018. augusztusától az eddigi két Doha-Budapest-Doha útvonalon közlekedő keskenytörzsű gépe helyett az egyiket egy szélestörzsű A330-asra cserélte. Ez a típusváltás 53 %-os kapacitásnövekedést jelent a korábbi napi két A320-as járat kapacitásához viszonyítva.

Az országba irányuló és onnan induló utazások iránti kereslet növekedése, valamint a légitársaság magyar piac iránti elkötelezettsége eredménye, hogy a napi két járat egyikeként a 272 üléses repülőgép teljesít szolgálatot Budapest és Doha között. 

Az Airbus A330-as géptípus bevezetésével majdnem megkétszereződött a kapacitás Budapest és Doha között, hiszen az Airbus A320 gép 144 ülése helyett 272 férőhelyet kínál a légitársaság ezen a frekvencián. 
 
A Qatar Airways most örömmel mutatja be Önöknek a A330-as géptípusát, amely újradefiniálja azt a repülési élményt is, amit a légitársaság az utasainak nyújt:

Business osztály:
  • ülések elrendezése: 2-2-2, "halszálka alakzatban"
  • ülés: teljesen vízszintes, 200 cm-es ággyá alakítható
  • ülés szélessége: 47,6 cm
  • saját képernyő: 40 cm képátlójú LCD monitor
 
Qatar Airways A330 - business osztály
képek forrása: Qatar Airways budapesti képviselete

Az A330-as Business osztályán az ülések 180 fokban dönthetőek, így biztosítva a kényelmes alvás élményét, illetve hatféleképpen állítható fejtámlával, négyirányú állítható deréktámasszal, különféle személyes tárolórekeszekkel, illetve elválasztókkal friss, modern stílusban szolgálják az utasok kényelmét.
 
Qatar Airways A330 - business osztály - 40 cm-es egyedi képernyők
kép forrása: Qatar Airways budapesti képviselete

Az ülések PC-teljesítményt, USB-portokat és intelligens eszközök csatlakoztatását is kínálják. Ezen felül a kabinban 40 cm-es intelligens monitorok és érintőképernyős távirányító készülékek is rendelkezésre állnak, és több mint 3000 féle szórakozási program nyújt szórakozási lehetőséget a repülés időtartama alatt.
 
Qatar Airways A330 - business osztály - fedélzeti internet, SMS és MM küldési lehetőség
kép forrása: qatarairways.com

Az A330-as repülőgép fedélzetén lehetőség van internetezésre, illetve SMS és MMS üzenetek küldésére és fogadására. Ezek a funkciók összhangban vannak a Qatar Airways hosszú távú útvonalain közlekedő szélestörzsű gépeinek komfortjával.

Turista osztály:
  • ülések elrendezése: 2-4-2, a középső két ülést dubla kartámasz választja el
  • ülés szélessége: 46 cm
  • saját képernyő: 27 cm-es képátlójú LCD monitor
 
Qatar Airways A330 - turista osztály
kép forrása: Qatar Airways budapesti képviselete

A turista osztályú ülőhelyek nagyobb kényelmet és nagyobb személyes teret biztosítanak, és minden ülés rendelkezik beépített 27 cm-es monitorral és távirányítóval. Az Oryx szórakoztató rendszer 3000 féle szórakozási lehetőséget biztosít a turista osztályon utazók számára is.
 
Qatar Airways A330 - turista osztály
kép forrása: Qatar Airways budapesti képviselete

A Budapestről induló napi járatok a dohai Hamad Nemzetközi Repülőtéren keresztül kényelmes, akár pár órás átszállási idővel kapcsolódnak a Qatar Airways globális hálózatának kedvelt üzleti és szabadidős célállomásaihoz.

A Hamad Nemzetközi Repülőtéren az átszállási idő alatt számos szolgáltatás – ingyenes wifi, játszótér a gyerekeknek, több pihenőzóna, duty-free és étkezési lehetőség – várja az utasokat. Ráadásként 2018. december 31-ig egy éjszaka ingyenes dohai szállással kedveskedik a Qatar Airways az utasainak.

Vista irodáinkban kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre Qatar Airways repülőjegy foglalás esetén!

2018-08-27

A Qatar Airways légitársaságról:

A Qatar Airways, mint az Arab-öböl egyik legjelentősebb légitársasága, több mint 140 nagyvárosba indít járatokat. Az 5 csillagos légitársaságként is nevezett Qatar gépeinek a átlagos életkora 4 év, így ők rendelkeznek a világ egyik legfiatalabb flottájával is. Központja a dohai Hamad Nemzetközi repülőtér, ahol first és business utasaikat külön Premium Terminal és SPA várja. Budapestről a Qatar járataival egyetlen átszállással elérhetőek olyan városok, mint a Maldív-szigetek, az indonéz Bali, Phuket, a nepáli Katmandu illetve az ausztrál Melbourne.

A Qatar Airways 2017-ben is elnyerte a Skytrax szövetség "A világ legjobb légitársasága", "A legjobb első osztályos légitársasági váró", "A Közel-Kelet legjobb légitársasága" és "A világ legjobb business osztálya" díjait.

A Qatar Airways a Oneworld légitársasági szövetség tagja. Olvasson még több érdekességet és hasznos információt a Qatar légitársaság bemutatása oldalunkra kattintva!

A Qatar Airways legfrissebb repülőjegy akciói és hírei:

Zanzibár repülőjegy 197 700Ft, Maldív-szigetek repülőjegy 202 200Ft, Phuket repülőjegy 217 300Ft, Seychelle-szigetek 242 700Ft!

A Seychelle-szigetek március 25-től oltási státuszuktól függetlenül várja a magyar turistákat is!

Dubai, Jeddah, Riyadh, Damman és Bahrein visszakerül a Qatar Airways célállomásai közé!

A Qatar Airways útvonalhálózatának számos desztinációja vált ismét elérhetővé, köztük a Maldív-szigetek, ahová már szabadon utazhatunk!

2020-ban egy fülöp-szigeteki és kambodzsai úticél is bekerül a katari légitársaság útvonalhálózatába!

2020. március 29-től már csak a szélestörzsű, Airbus 330-as repülőgéppel közlekedik a Qatar Budapest és Doha közt.