Az Aegean Airlines bemutatkozik

Aegean Airlines - 2018-ben ismét a legjobb regionális légitársaság!
Az Aegean Airlines bemutatkozik
kép forrása: aegeanair.com

Athén és egész Görögország mindig is a magyar utasok egyik legkedveltebb úti célja volt, és a görög Aegean közvetlen athéni járatának is köszönhetően most is a nyaraló- és városlátogatásra tökéletes desztinációk toplistáján szerepel.

A légitársaság 2010-től tagja a Star Alliance szövetségnek, Budapestre pedig már 2013 óta közlekednek a járatai, a Budapest-Athén útvonalon A320-as géptípussal repül.

Klasszikus légitársaság, de még így is kicsit kuriózumnak számít, hogy a fedélzeten - jegytípustól és árkategóriától függetlenül - ingyenes a fedélzeti szolgáltatás.

A légitársaság számos nemzetközi díjat birtokol, ezek közül talán a legértékesebb az utasok visszajelzése alapján megítélt „Skytrax” díj, melyet eddig kilenc alkalommal nyert el a "Legjobb Regionális Légitársaság" kategóriában.

Az Aegean Airlines 44 ország több mint 150 városába szállít utasokat, ebből csak a görög úti célok száma athéni átszállással 30. A magyar utazók közében legnépszerűbb célállomásaik Athén mellett Kréta, Korfu, Rodosz, Szantorini, Mikonosz, Milosz és Zakinthosz.
 

Aegean Airlines 2019-as nyári menetrendje (2019. március 27 - október 27.)

péntek, szombat, vasárnap kedd
BUDAPEST – ATHÉN
10:00– 12:55
BUDAPEST – ATHÉN
18:45– 21:40
ATHÉN – BUDAPEST
08:15– 09:15
ATHÉN – BUDAPEST
17:00– 18:00


Hasznos információk az Aegean légitársaságról:

Check-in

Az online / mobil check-in indulás előtt 48 órával érhető el, de nem kötelező, hiszen a repülőtéren is ingyenes a bejelentkezés a járatra.

Az Aegean okostelefonra kifejlesztett applikációja folyamatosan tájékoztatja az utast a járatra történt bejelentkezéstől egészen a beszállásig; beszállási időpont emlékeztetőt, a kapu számát, esetleges cserét és minden egyéb fontos információt jelez.

Fedélzeti szolgáltatás

A fedélzeti szolgáltatás minden nemzetközi útvonalon a napszaknak megfelelő meleg ételt, üdítőt, kávét, teát, sört és görög bort jelent, és a vásárolt jegytípustól függetlenül ingyenes minden utas számára.

Fedélzeti szórakoztató program

Aegean Stream applikáció előzetes letöltése után, saját telefonon, tableten hozzáférhető a műsor.

Poggyász

Kézi poggyász:

Business osztályon: két kézipoggyász, az egyik nem nagyobb, mint 55cm x 40cm x 20cm (max. 8 kg), a másik maximum 45cm x 35cm x 20cm (5 kg) beleértve a kerekeket, fogantyúkat.
Turista osztályon: 1 db, 8 kg-os kézipoggyász felvihető a fedélzetre (mérete max. 55x40x20 cm).

Feladott poggyász:

Turista osztályon bizonyos árak (go light ártípus) nem tartalmaznak feladott poggyászt,
azok esetében 1 db 23 kg-os csomag feladása 20 EUR/irány összegtől lehetséges.

Flex áraink 1 db, 23 kg-os csomagot, business áraink 2 db, egyenként max. 32 kg-os feladott csomagot tartalmaznak.


Aegean for Families - Kedvezmények gyermekkel utazóknak
  • infant / gyermek kedvezmény
  • elsőbbségi beszállás
  • külön check-in pult (Athén, Larnaka és Szaloniki)
  • gyermek menü a fedélzeten
  • Aegean Junior Program - életkorhoz illő foglalkoztató eszközök, játékok, kifestők a fedélzeten
  • Miles & Bonus Together családi törzsutas program
 


2019-04-23

Az Aegean Airlines légitársaságról:

Az Aegean Airlines görög légitársaságot 1999-ben alapították. Központja Athénban található ahonnan görög belföldi és középtávú útvonalakra repül. Budapest és Athén között közvetlen járatot üzemeltet. A legkiterjedtebb útvonalhálózattal rendelkezik Görögországban, hiszen athéni átszállással 31 görög úti cél érhető el az Aegean járataival. A légitársaság 2010. óta Star Alliance tag.

Az Aegean Airlines legfrissebb repülőjegy akciói és hírei:

Athén repülőjegy 32 600Ft, Kréta repülőjegy 38 000Ft, Szaloniki repülőjegy 38 400Ft, Korfu repülőjegy 38 900Ft, Rodosz repülőjegy 39 300Ft!

A karácsonyi és újévi ünnepek alatt Budapestről átszállás nélkül utazhatunk az Aegeannel!

Az Aegean Airlines 2018. június végétől heti plusz egy járattal közlekedik a két főváros között.