Az OAG szakmai szervezet 2015-ös mérése alapján a lengyel nemzeti légitársaság igen előkelő helyeken végzett, európai és világszinten egyaránt. Járatainak több, mint 88%-a a menetrend szerint előír időben szállt fel és landolt. Ezzel a teljesítményével Európa, a Közel-Kelet és Afrika régiójának negyedik, világszinten pedig a tizedik legpontosabb légitársaságának számít.
Kiváló eredmény, hiszen a LOT napi szinten 200-nál is több járatot üzemeltet, nemcsak Európába, de az USÁ-ba, Kanadába és Kínába is. A menetrend szerinti gépek mellett charter-megbízásokat is teljesít, például Mexikóba vagy Thaiföldre.
A légitársaság 2016-ban is számos új útvonalat nyit: Varsón át Barcelona, Zürich, Zágráb, Düsseldorf, Kisinyov, Belgrád és Jereván is elérhető lesz LOT járatokkal. 2016. január 13-án pedig felszáll az első japán járatuk Tokióba.
2016-01-12