Qatar Airways újdonságok 2018-ban

A Qatar Airways számos újdonsággal indítja az évet, például szélestörzsű A330-as repülőgéppel is jár majd Budapestre!
Ayutthaya, Bangkok: Sanphet Prasat Palota
kép forrása: dreamstime.com

A Qatar Airways szédületes repülőjegy árai mellett számos újdonsággal kezdi 2018-at!

Doha - Bangkok naponta hatszor!

2018. március 25-tól indul a napi hatodik Doha - Bangkok - Doha járat, amelyre már most is foglalható repülőjegy online rendszerünkben illetve irodáinkban. Az új QR 980-as járat Dohából hajnalban, 01:55-kor indul és délben 12:55-kor száll le Bangkokban. Innen QR 981-es járatszámmal 20:35-kor indul vissza Katarba, ahová 23:45-kor érkezik meg. Az új bangkoki járathoz a magyar utasoknak is remek csatlakozást kínál a Qatar Airways napi két Doha - Budapest - Doha járata.

Kapacitásbővítések Budapest és Doha között

Szintén a nyári menetrend bevezetésétől, március 25-től kezdve nagyobb befogadóképességű Airbus A321-es gép közlekedik Budapestről Dohába este és Dohából Budapestre reggel 8 órakor (QR200-as és QR201-es járat). Ezeken a gépeken a szokásos 12 business ülés mellett a korábbi A320-as géptípushoz képest több, összesen 170 turista osztályos utas fél el.

Szélestörzsű Qatar gép Budapesten!

A budapesti járatokat illető fejlesztéseknek itt nincs vége!  Augusztus 1-jétől jön a Qatar Airways A330-as szélestörzsű repülőgépe Budapestre, amely szintén a QR 200-as és QR201-es járatokat szolgálja ki. Az A330-asok fedélzetén 30 db, teljesen vízszintes ággyá alakítható business ülés és 265 db turista ülés kap helyet.

Az A330-as business osztályán az ülések 180 fokban dönthetőek, így biztosítva a kényelmes alvás élményét, illetve hatféleképpen állítható fejtámlával, négyirányú állítható deréktámasszal, különféle személyes tárolórekeszekkel, illetve elválasztókkal friss, modern stílusban szolgálják az utasok kényelmét. Az ülések PC-teljesítményt, USB-portokat és intelligens eszközök csatlakoztatását is kínálják. Ezen felül a kabinban 40 cm-es intelligens monitorok és érintőképernyős távirányító készülékek is rendelkezésre állnak, és több mint 3000 féle szórakozási program nyújt szórakozási lehetőséget a repülés időtartama alatt. Az A330-as repülőgép fedélzetén lehetőség van internetezésre, illetve SMS és MMS üzenetek küldésére és fogadására. Ezek a funkciók összhangban vannak a Qatar Airways hosszú távú útvonalain közlekedő szélestörzsű gépeinek komfortjával.

A turista osztályú ülőhelyek nagyobb kényelmet és nagyobb személyes teret biztosítanak, és minden ülés rendelkezik beépített 27 cm-es monitorral ás távirányítóval.

Plus Qatar - egy éjszaka ingyenes szállás Dohában

A katari idegenforgalmi hivatal és a Qatar Airways 2018 február 28-ig meghosszabbította dohai Plus Qatar programját, amelyben a Dohában átszálló utasok egy éjszaka ingyenes szállást foglalhatnak Dohában illetve ingyen vagy kedvezményes árakon vehetnek részt Katart bemutató programokon.

Utazzon álmai úti céljára a Qatar Airways járataival! Qatar Airways repülőjegy illetve a dohai ingyenes szállás lefoglalásában bármely Vista irodában segítséget nyújtunk!

2018-01-10

A Qatar Airways légitársaságról:

A Qatar Airways, mint az Arab-öböl egyik legjelentősebb légitársasága, több mint 140 nagyvárosba indít járatokat. Az 5 csillagos légitársaságként is nevezett Qatar gépeinek a átlagos életkora 4 év, így ők rendelkeznek a világ egyik legfiatalabb flottájával is. Központja a dohai Hamad Nemzetközi repülőtér, ahol first és business utasaikat külön Premium Terminal és SPA várja. Budapestről a Qatar járataival egyetlen átszállással elérhetőek olyan városok, mint a Maldív-szigetek, az indonéz Bali, Phuket, a nepáli Katmandu illetve az ausztrál Melbourne.

A Qatar Airways 2017-ben is elnyerte a Skytrax szövetség "A világ legjobb légitársasága", "A legjobb első osztályos légitársasági váró", "A Közel-Kelet legjobb légitársasága" és "A világ legjobb business osztálya" díjait.

A Qatar Airways a Oneworld légitársasági szövetség tagja. Olvasson még több érdekességet és hasznos információt a Qatar légitársaság bemutatása oldalunkra kattintva!

A Qatar Airways legfrissebb repülőjegy akciói és hírei:

Zanzibár repülőjegy 197 700Ft, Maldív-szigetek repülőjegy 202 200Ft, Phuket repülőjegy 217 300Ft, Seychelle-szigetek 242 700Ft!

A Seychelle-szigetek március 25-től oltási státuszuktól függetlenül várja a magyar turistákat is!

Dubai, Jeddah, Riyadh, Damman és Bahrein visszakerül a Qatar Airways célállomásai közé!

A Qatar Airways útvonalhálózatának számos desztinációja vált ismét elérhetővé, köztük a Maldív-szigetek, ahová már szabadon utazhatunk!

2020-ban egy fülöp-szigeteki és kambodzsai úticél is bekerül a katari légitársaság útvonalhálózatába!

2020. március 29-től már csak a szélestörzsű, Airbus 330-as repülőgéppel közlekedik a Qatar Budapest és Doha közt.