Hatalmas Qatar siker a 2015-ös Paris Air Show-n

A Qatar Airways igen sikeres hetet tudhat a háta mögött. A 2015-ös Paris Air Show-n, ahol 5 gépüket is kiállították, számos szakmai díjat elnyert.
A

Az öt csillagos légitársaság a Le Bourget repülőtéren megrendezett Paris Air Show 2015 rendezvényen 5 repülőgéppel is felvonult: Az Airbus a 160 gépes flottájából öt gépet állított ki: egy A380-as, A350-es, A320-es és A319-es, mellettük pedig egy Boeing B787 Dreamliner utasszállító várta a látogatókat. A Qatar légitársaság vezetője, Akbar Al Baker személyesen vezette körül François Hollande francia elnököt, Violeta Bulcot, aki az Európai Bizottság közlekedésért felelős biztosa és Franciaország miniszterelnökét, Manuel Valls-t.

A show alkalmával a légitársaság bejelentette, hogy rendelést adtak le 10 db Boeing 777-8X utasszállítóra és négy B777-es teherszállítógépre. A második napon megtartott Skytrax World Airline Awards gáláján a Qatar Airways három igen rangos szakmai kitüntetést is átvehetett az "Év légitársasága", "Legjobb business osztályos ülés" és "Legjobb közel-keleti légitársaság" kategóriákban. Az iparág legrangosabb díját, az "Év légitársasága" címet a Qatar már harmadik alkalommal érdemelte ki.

2015-06-26

A Qatar Airways légitársaságról:

A Qatar Airways, mint az Arab-öböl egyik legjelentősebb légitársasága, több mint 140 nagyvárosba indít járatokat. Az 5 csillagos légitársaságként is nevezett Qatar gépeinek a átlagos életkora 4 év, így ők rendelkeznek a világ egyik legfiatalabb flottájával is. Központja a dohai Hamad Nemzetközi repülőtér, ahol first és business utasaikat külön Premium Terminal és SPA várja. Budapestről a Qatar járataival egyetlen átszállással elérhetőek olyan városok, mint a Maldív-szigetek, az indonéz Bali, Phuket, a nepáli Katmandu illetve az ausztrál Melbourne.

A Qatar Airways 2017-ben is elnyerte a Skytrax szövetség "A világ legjobb légitársasága", "A legjobb első osztályos légitársasági váró", "A Közel-Kelet legjobb légitársasága" és "A világ legjobb business osztálya" díjait.

A Qatar Airways a Oneworld légitársasági szövetség tagja. Olvasson még több érdekességet és hasznos információt a Qatar légitársaság bemutatása oldalunkra kattintva!

A Qatar Airways legfrissebb repülőjegy akciói és hírei:

Zanzibár repülőjegy 197 700Ft, Maldív-szigetek repülőjegy 202 200Ft, Phuket repülőjegy 217 300Ft, Seychelle-szigetek 242 700Ft!

A Seychelle-szigetek március 25-től oltási státuszuktól függetlenül várja a magyar turistákat is!

Dubai, Jeddah, Riyadh, Damman és Bahrein visszakerül a Qatar Airways célállomásai közé!

A Qatar Airways útvonalhálózatának számos desztinációja vált ismét elérhetővé, köztük a Maldív-szigetek, ahová már szabadon utazhatunk!

2020-ban egy fülöp-szigeteki és kambodzsai úticél is bekerül a katari légitársaság útvonalhálózatába!

2020. március 29-től már csak a szélestörzsű, Airbus 330-as repülőgéppel közlekedik a Qatar Budapest és Doha közt.