Emirates és Qantas együttműködés

2013. április 1-jén új korszak kezdődött az Emirates és Qantas légitársaságok történelmében, amikor felszállt az első olyan Sydney / Melbourne – London járat, amely Dubai-on keresztül közlekedik ezentúl.

A két légitársaság, mely együtt a világ legnagyobb A380-as flottájával is büszkélkedik, elkötelezett abban, hogy együttműködésük során a tőlük már megszokott színvonalú szolgáltatást nyújtsák a Emirates – Qantas járatokon utazóknak.

A két légitársaság közös üzemeltetésben heti 98 járatot indít Ausztrália és Dubai között, így az Ausztráliába utazó vagy onnan induló utasok a Qantas és Emirates útvonalhálózatán 65 közel-keleti, észak-afrikai és európai nagyvárosba repülhetnek.  Az Emirates és Qantas harmonizálja törzsutas programját, így a jutalommérföldek gyűjthetőek illetve beválthatóak lesznek mindkét légitársaságnál, valamint az utasok mindkét légicég reptéri váróit használhatják ezentúl.

A partnerség "földrajzi középpontja" Dubai lesz, melyen keresztül 65 nagyvárosból indulva Sydney, Melbourne, Adelaide, Brisbane és Perth egy átszállással, további Qantas ausztráliai és új-zélandi úticélok pedig két átszállással elérhetőek lesznek.

2013-04-03

Az Emirates légitársaságról:

Az Emirates a világ egyik legdinamikusabban növekvő és legtöbb díjat nyert légitársasága. Jelenleg 80 ország 150 desztinációjára közlekedik. Folyamatosan bővíti útvonalhálózatát. Az Emirates
270 gépes flottája kizárólag Airbus A380-as és Boeing B777-es utasszállítókból áll. A légitársaság működése során elnyert több mint 300 nemzetközi díj és elismerés a bizonyítéka, hogy az Emirates folyamatosan a legmagasabb szintű légiutas-kiszolgálásra törekszik.

Tovább az Emirates légitársaság bemutatására >>>

Az Emirates legfrissebb repülőjegy akciói és hírei:

Dubai repülőjegy 169 000Ft, Zanzibár repülőjegy 190 100Ft, Maldív-szigetek repülőjegy 207 600Ft, Phuket repülőjegy 220 000Ft!

5 top élményt biztosít utasainak az Emirates, ha december 20-ig Dubai repülőjegyet vásárol és március 31-ig történő utazásához!

2021. február 14-től két örömteli változás is életbe lép az Emirates budapesti útvonalán!

Privát lakosztályok az Emirates légitársaság Dubai - Male - Dubai útvonalán!

Utazzon az Emirates-szel, most repülőjegye mellé COVID-19 fedezettel bővített biztosítást kap!

Emirates Dubai
2021-ben az Emirates egyes A380-asainak fedélzetén már premium economy kabinban is utazhatunk!