Ne féljünk a repüléstől!

A repülőgéppel utazók mintegy negyede fél a repüléstől és ahelyett, hogy élvezné, inkább csak elviseli a repülőutat. A légiutasok egytizede pedig kifejezetten repülésfóbiás. Az "repülőpara" ellen a British Airways is kidolgozott egy gyógymódot.
A British Airways Flying with Confidence kurzusa
kép forrása: http://mediacentre.britishairways.com

A brit légitársaság nekik kínál egy speciális tanfolyamot (Flying with Confidence), amelyen az elmúlt 28 év során már mintegy 45.000 ember vett részt és 98%-uknak valóban segített legyőzni vagy enyhíteni repülés iránt félelmüket.

A British Airways többféle kurzust indít Londonban, Dublinban, Edinburgh, Glasowban, Dubaiban, New Yorkban és Johannesburgban is. Külön tréninget kínálnak gyerekeknek és felnőtteknek, nagyvállalatok vezetőinek illetve lehetőség van privát (egyszemélyes) tanfolyamon részt venni.

A félelem legyőző tréning egynapos, egy délelőtti és egy délutáni foglalkozássorozatból áll A nagy-britanniai és írországi kurzuskat repüléssel zárják a nap végén. A 45 perces "vizsgarepülésre" a hallgatókat (a gép repülőszemélyzetén felül) még pilóták, utaskísérők és pszichológusok is elkísérik.

2014-11-27
 

A British Airways légitársaságról:

British Airways légitársaság a Oneworld teljes jogú tagjaként a partner légitársaságokkal együtt közel 600 desztinációra repítik az utasokat. Európa és Észak-Amerika között az airberlin, Iberia és American Airlines légitársaságokkal, a többi útonalon pedig a  Cathay Pacific, Finnair, Japan Airlines, Lan Airlines, Qantas, Royal Jordanian és S7 Siberia Airlines-szal működik együtt.

Központi repülőtere a londoni Heathrow, ahonnan 70 ország 170 városába repülnek British Airways járatok. Évi szinten 35 millió csésze teát főznek az utasoknak.

A British Airways légitársaság részletes bemutatása>>>

A British Airways legfrissebb repülőjegy akciói és hírei:

New York repülőjegy 147 700Ft, Toronto repülőjegy 175 200Ft, Miami repülőjegy 179 300Ft, Boston repülőjegy 180 800Ft, Los Angeles repülőjegy 215 300Ft!

A légitársaság utasai az Európán belüli járatokon Tom Kerridge Michelin-csillagos séf ételeit vásárolhatják meg.

2020. június 1-től indul a vadonatúj oregoni járat!

A brit légitársaság átvette és menetrendbe állította vadonatúj Airbus A350-1000-es utasszállítóját.

Az új repülőtérre október 27-től költözik át a brit légitársaság.

Japán második legnagyobb városába, Oszakába 2019. tavaszától repül a British Airways!